Nem ismerjük az eszközöket amiket használunk

A technológia felfoghatatlanul gyors fejlődésének egyik legszembetűnőbb eredménye az, hogy nem ismerjük a jelenlegi használati tárgyainkat, jelesül az okostelefonokat, tableteket, laptopokat, az egyre szélesebb körben terjedő egyéb okos kütyüket a hobbi, háztartás, a sport vagy az élet összes egyéb területein.

Az egészen bonyolult rendszerű eszközök olyan automatizált technológiákat kívánnak meg már a gyártás során is, amiket csak nagyon kevés élő ember ismer a világon. A gyártási folyamat legnagyobb részét gépek végzik, így az ehhez szükséges emberi tudás egyre elhanyagolhatóbb.

Persze a gépek már a huszadik században is helyettünk dolgoztak, de mára már óriási a különbség a gyártósor mellett álló betanított munkás és az okos munkagépek ismerete a gyártandó eszközről. Leggyakrabban telefonjaink mondják föl a szolgálatot a legkülönfélébb okokból. Nem csoda, hogy ha az eszközeink meghibásodnak, nem a celluxhoz, csavarhúzóhoz vagy a forrasztópákához nyúlunk először, de még szét sem szedjük például a telefonunkat, hanem irány az Android szerviz.

Manapság pedig már eleve zártabb telefonokat kapunk kézhez a gyártótól, csak a sim kártyát tudjuk ki-be tenni az eszközbe. Ez a funkció elég beszédes: a rendszerbe nincs beleszólásunk, ezt vagy elfogadjuk, vagy komolyabb tanulmányokba kezdünk, és berendezünk egy otthoni műhelyet. A legszerencsésebb automatikus reakció persze az, hogy szakemberre bízzuk eszközeink javítását, és nem dobjuk ki azonnal a kukába az elektromos kütyüket, csak azért, mert nagyon olcsón hozzánk dobják a következőt. Nagypapa sem dobta ki a rádiót, ha elhallgatott, vagy az elemlámpát, ha elaludt, hanem megjavította. A jövő ennél bonyolultabb, de az izgalmas eszközök mindenért kárpótolnak minket (megfelelő szervizelés mellett).

Leave a Comment